Nekem is lehet napelemrendszer a házamon? Egy csapatépítő túrán még ez is kiderül

Épp úton voltunk a munkatársakkal, mint minden negyedévben egyszer. Ugyanis háromhavonta tartani szokás nálunk egy közös kis kirándulást az ország valamely pontjára. Ezekben a kirándulásokban még az az érdekes, hogy nem az összeszokott, már jól összebarátkozott munkatársak mennek együtt, hanem mindig olyan személyekkel „kell” elindulni, akik például másik részlegen dolgoznak, még újak a cégnél, vagy csak simán nem ismerjük őket. Egy közös kis utazás alkalmával pedig, ahogy pár órát beszélgetünk szépen megismerjük egymást, ezzel pedig sokkal személyesebb, összetartóbbá válik a cégnél a csapat.

Legutóbbi kis kirándulásunk alkalmával is, számomra teljesen idegen emberekkel utaztam. Valakit már látásból ismertem, de egy szót nem beszéltünk még, de szerencsére ez most megváltozott, és valakivel azóta is rendszeresen tartom a kapcsolatot.

Mindenki közül talán Edit volt, aki a legtöbbet mesélt magáról és a családjáról is. Fiatal család, alig 3 éves kislánnyal, akik egy Szeged melletti kis településen élnek. Ahogy mesélt, mesélt szóba került, hogy éppen most van folyamatban a napelemes rendszer kiépítése náluk. Ezzel pedig hamar meg is találtunk a közös pontot, hiszen mi is régóta gondolkodunk rajta, hogy megéri-e, szükség van-e rá, így megkértem, hogy meséljen nekem róla egy picit. Mi is az a napelem cella? Hogyan kell elképzelni a napelem rendszer telepítését? És valójában megéri-e ez egy család számára?

Elmesélte, hogy ő sem volt túlságosan jártas a témában, de talált egy szuper weboldalt, ahol minden szükséges információ össze volt gyűjtve egy helyen. Ez az első legfontosabb kérdés az volt számára, hogy régebbi, vagy csaj új házak esetén jöhet szóba a napelemes rendszerek kiépítése? Ezt nagyon könnyen el lehet dönteni, egy gyors helyszíni szemle alkalmával, ahol, ha sikerül megállapítani az alkalmasságát, rövid időn belül az is kiderül, hogy milyen, mekkora rendszer kiépítésére lenne szükség. Ez pont azért volt hasznos információ, mert foglalkoztatott annak a kérdése, hogy mi történik, ha túl kicsi, vagy túl nagy méretű rendszert építünk ki, és akár ezzel plusz energiát is termelünk? Azt tanácsolta, hogy olvassam el a honlapon erre vonatkozó részt, hogy miként lehet kereskedni a túltermelt energiával, de ő nem javasolja, mert elég bonyolult ennek is az engedélyeztetési folyamata, inkább legyen az a cél, hogy a telepítés költségei és a havi fogyasztás megtérüljön.

Egyébként a helyszíni felmérés, ezután pedig a konkrét ajánlat elkészítése már gyorsan megvolt, és a telepítés elkezdésére sem kellett már sokat várni. Abszolút megvoltak elégedve a munkával és tényleg fedezni tudják a havi villanyszámla költségeit a termeléssel.

Mindenképpen átfogom nézni én is az ajánlott weboldalt. Eddig kicsit tartottam tőle, de most, hogy találkoztam egy közeli pozitív példával, akinek hasonló félelmei voltak a napelemrendszer kiépítésekkel kapcsolatban, már kicsit bátrabban vágok bele ebbe a projektbe.

így most már biztos vagyok benne, hogy nem csak a csapatépítés szelleme miatt, hanem az ilyen hasznos információk cserélése, megbeszélése is hozzájárul ahhoz, hogy a munkatársakkal szervezett kirándulásaink, túráink mindig jól sikerüljenek, és már alig várjuk a következőt.