Egy barátommal titokban elutaztunk a gyönyörű Ausztriába

Az egyik legjobb barátommal, Chris-szel szó szerint elszöktünk Ausztriába. Olyan régóta nézegettünk varázslatosabbnál varázslatosabb képeket az elbűvölő Hallstattról és Salzburgról, hogy egyre csak nőtt a vágyunk, hogy elutazzunk oda. Nekem épp nyakamon volt a vizsgaidőszak, de egyszer csak közölte Chris, hogy lesz három nap szabadsága egy hónap múlva és az után beláthatatlan ideig nem fog ráérni, úgyhogy ha szeretnék vele tartani, ezt a túrát mindenképp erre a három napra kell időzítenünk, vizsgaidőszak ide vagy oda. Belelkesültem, fiatal voltam és bolond, úgyhogy eldöntöttük, hogy belevágunk a szervezésbe, szállásfoglalásba.

Nem volt olyan nehéz dolgunk, mert én beszélek németül, másrészt pedig Chris lakótársa nemrég megtette ugyanezt az útvonalat Ausztriában, úgyhogy az ő utasításait követve foglaltunk szállást és vettünk vonatjegyet. A szüleimnek nem szóltam előre, hogy elutazom három napra, mert tudtam, hogy nem örülnének neki így a vizsgaidőszak elején, úgyhogy már a vonatról ejtettem meg a kínos telefont. Persze azonnal megbántam, amint megéreztem anyukám aggodalmát és dühét, de persze kénytelen volt elfogadni a tényt. Így végül nagyon jól sikerült az utazásunk, tényleg felejthetetlen élményekben volt részünk és csodálatos helyekre jutottunk el.

Chris nemrég költözött össze ezzel a lánnyal, aki az útvonalunk ötletét adta. A lány szüleié a lakás, Chris pedig eleve jóban volt a lánnyal, aztán megbeszélték, hogy összeköltöznek, így Chris most bérli tőlük az egyik szobát. Amíg elvoltunk az utazásunkon, a barátom lakótársa sem volt otthon, mert ő is nagy utazó, és ő meg épp Milánóba kirándult azon a hétvégén. Üresen hagytuk a lakást, de nem aggódtunk, mert a lány szülei kötöttek lakásbiztosítást. Hallottam, amikor beszéltek róla, hogy a pannonsafe.hu oldalon találták a biztosítást, ahol megtalálhatóak a legjobb lakásbiztosítás ajánlatok. Sőt, nemcsak a legjobb lakásbiztosítás ajánlatokat lelhetjük itt fel egy helyen, hanem Casco-t, kötelező biztosítást, nyugdíjbiztosítást, egészségbiztosítást és vállalkozói biztosítást is köthetünk az oldalon. A Pannon-Safe Kft. egyéb pénzügyekkel is foglalkozik, mint amilyenek a hitelek, megtakarítások vagy épp személyi kölcsönök. Szóval szinte mindenféle pénzügyi problémával nyugodtan fordulhatunk hozzájuk.

Az a jó a Pannon-Safe Kft-ben a számos pozitív tulajdonságuk mellett, hogy bármikor mi magunk köthetünk teljesen egyéni igényekre szabott lakásbiztosítást, ugyanis az oldalon található egy online lakásbiztosítás kalkulátor. Ezzel átláthatjuk a legjobb lakásbiztosítás ajánlatokat és személyre szabottan választhatjuk ki a kiegészítő biztosításokat annak megfelelően, hogy mire van szükségünk, mi mindent akarunk biztosítani. Az online kalkulátoron keresztül így könnyen meg is köthetjük a biztosítást. Ráadásul a kalkulátorral megkötött biztosítás esetén a cég vállalja, hogy felmondja helyettünk az esetleges előző szerződésünket, ha az még életben van. Így nekünk azzal sem kell vesződni, hogy elküldjük az előző biztosító cégünknek a felmondó nyilatkozatot. Hogyha lesz saját lakásom vagy egyszer valamilyen biztosítást szeretnék kötni, biztos, hogy a pannonsafe.hu-ra fogok ellátogatni és igénybe venni az online biztosítás kalkulátort.