Aktív kikapcsolódáshoz egy sportóra is dukál, nem?

A családommal nagyon szeretünk a tengerparton henyélni és semmit sem csinálni, csak élvezni a semmittevést…egy darabig. Aztán borzasztóan elkezdjük unni magunkat és valami kalandos kirándulási lehetőséget keresünk inkább, ahol lehet mozogni és új dolgokat felfedezni. Szóval összességében nézve sokkal jobban pártoljuk az aktív kikapcsolódást, mint az egy helyben henyélős, semmittevős kiruccanásokat. Éppen ezért igyekszünk mindig úgy alakítani, hogyha van is 1-2 nap, amit a puszta pihenéssel töltünk, a nyaralás – vagy telelés többi napján inkább valami aktívat, valami kalandosat csináljunk, akár valami olyasmit, aminek ténylegesen van sportértéke is. Nagyon szeretünk például hegyet mászni és túrázni. Kipróbáltunk már több vasalt utat is (ez ugye a via ferrata), és nem szoktunk visszarettenni attól sem, ha kicsit zordabbak a körülmények és előre kell tervezni, hogy például milyen ruházatot és segédeszközöket vigyünk magunkkal a biztonságunk és komfortunk érdekében.

Egy ilyen kalandvágyó famíliának persze elsődlegesen a közös élmény és az együtt töltött idő a fontos, azonban ahogyan öregszenek a szüleim, azt is fontos időnként figyelemmel kísérni, hogy mi az a táv és magasság, amit teljesítünk és hogy mindeközben milyen életfunkcióik vannak, hogy bírja a szervezetük ezt a fajta terhelést. Ezért nem rég azt találtam ki, hogy meglepem őket egy kis okos aprósággal.

Aktivitásmérő, Fitnesz-, sportóra vásárlás – BestMarkt

A BestMarkt oldalán rengeteg aktivitásmérő, fitnesz- és sportórát találtam, amik szóba kerülhetnek arra a célra, amiért én is venni szeretnék ilyesmit. Bár nem számítanak orvostechnikai eszköznek, hiszen a pontosságuk nem arra lett kitalálva, hogy ez alapján messzemenő következtetéseket vonjon le az ember az egészségi állapotáról, tájékoztató jelleggel mégis érdemes rajta figyelemmel követni az életfunkciókat, mert ha a pontos értékek nem is feltétlen mindig annyira pontosak, a tendencia, amit mutatnak valós. Emellett pedig nyilván már említettem, hogy jó lenne látni, hogy mennyit is túráztunk és milyen körülmények között tettük meg mindezt.

A BestMarkton rendkívül széles választékban érhetők el aktivitásmérők és sportórák, a nagyon híres márkák drágább termékeitől egészen az olcsó, egyszerű verzióig, ami tényleg csak azt mutatja, hogy mennyit mentél és, hogy mennyi az idő. Éppen ezért mondanom sem kell, hogy a 10-20 ezer forintos kategóriától egészen a csillagos égig rengeteg féle termékhez lehet hozzájutni az oldalon.

Ezek az okos eszközök általában bluetooth kapcsolattal vannak összeköttetésben a mobillal és azért nagyon jók, mert abból kifolyólag, hogy a csuklón vannak fixen, sokkal pontosabb adatokat mutatnak a napi teljesítményről, mint a telefon érzékelője. Mindemellett pedig sokkal kényelmesebb, ha csak ez van az ember karján, a telefon pedig a táskában, vagy a zsebben. Az meg már tényleg csak grátisz, hogyha esetleg notórius telefon-elkeverők vagyunk, akkor egy ilyen óra még abban is tud segíteni (bár ez persze típustól függ), hogy megtaláljuk az elhagyott eszközt. Vannak ugyanis olyan szerkezetek, amik képesek felhívni a hozzájuk csatlakoztatott készüléket, és akkor máris könnyebb rájuk bukkanni a szennyes kupac alján, vagy a megfelelő táska mélyén.

Bár egyszerűbb használatra nagyon jók az olcsóbb termékek is, érdemes azért itt sem filléreskedni. Ha tartós, hosszú élettartammal és üzemidővel bíró, már-már elnyűhetetlen terméket szeretnénk venni, akkor érdemes valamilyen komolyabb márka termékét választani. Persze azon lehet spórolni, hogy pontosan mit is tudjon az óra, de azon, hogy milyen minőségben, nem érdemes. Az például szerintem nagyon fontos szempont, főleg a minden szempontból aktív életet élők esetében, hogy legyen vízálló a termék. Nem csak csepp és eső esetében, de mondjuk 5-10 méterig gond nélkül lehessen vele merülni. Hiszen aki hegyeket mászik meg, az bármikor kedvet kaphat egy kis búvárkodáshoz is, ezt a mélységet pedig szabad tüdővel is könnyedén megjárja az ember.

Nagyon érdekes funkció tud még lenni az alvásfigyelő lehetőség. Ez is persze attól függ, pontosan milyen terméket vásárolunk meg, de a komolyabb cikkek már egész sokrétű információt szolgáltatnak az alvási ciklusunkról. Például hogy mennyit, milyen fázisokban aludtunk, mindez hányszor tört meg, hányszor változtattunk pózt és hogy egyáltalán, mennyi lenne az ideális ismerve az egészségügyi adatainkat. Tehát a választás szempontjából ez sem utolsó szempont.

Én végül úgy döntöttem, hogy egy komolyabb Xiaomi mellett teszem le a voksom, anyukám rosegold, apukám antracit szürke szíjjal kapja. Árban és “felszereltségben” nagyjából a középkategóriát képviseli, az értékelései pedig szuperjók (mert hogy a BestMarkton ezt is látni). Remélem, hogy nagy lesz az öröm, mikor megkapják! Hogyha bejönnek a termékek, lehet írok majd arról pár sort nektek!

Aktivitásmérő, Fitnesz-, sportóra vásárlás - BestMarkt