Egy csőtörés nem jó program egy nyaraláson

A kisebb-nagyobb utazások elengedhetetlenek ahhoz, hogy igazán feltöltődjön az ember. Már gyerekként is szerves része volt az életemnek a nyaralás, utazás, és ez felnőttként is megmaradt.
A külföldi és belföldi utakat egyaránt kedvelem. Szeretek elmenni valahová akár csak egy-egy hétvégére. Mindig feltölt, ha kiszakadhatok a szürke hétköznapokból. Pontosan emiatt örültem, amikor végre sikerült egy hétvégi házat vásárolnunk a Pilisben.

Ez a víkendház néhány ott töltött hétvége után a kedvenc helyemmé, legkedveltebb úti célommá vált, idén nyáron például két hetet is ott töltöttem egybefüggően. Csodálatos, pihentető kiruccanás volt ez, ám volt egy kis csavar benne: a felénél elúszott házunk!
Természetesen nem szó szerint valamilyen patak vagy folyó vitte el, hanem csőtörésünk lett. Akinek volt már ilyenben része, az tudja, hogy a legkevésbé sem stresszmentes, könnyen orvosolható probléma.

Nagy volt a riadalom, amikor észrevettük a vizes, átázott falat. Hirtelen nem tudtam, mitévő legyek, hiszen sosem kellett még ilyesmit megoldanom. Azt tudtam, hogy hozzá nem nyúlhatunk, hiszen még ha valami csoda folytán meg is tudnánk javítani, a biztosító nem fizet, ha nem adunk le számlát.
Gyorsan átszaladtunk a szomszédba, akiket előtte néhány nappal ismertünk meg. Segítőkészségüknek hála gyorsan találtunk egy vízszereléssel foglakozó budapesti céget, akik vállalják, hogy vészhelyzetben akár 1 órán belüli kiszállást is vállalnak. Már innen tudtuk, hogy nekünk ők kellenek, mert ez bizony vészhelyzet. Az elfolyó víz óriási anyagi károkat tud okozni, úgyhogy mielőbbi beavatkozásra van szükségünk.

Tárcsáztuk is az oldalon lévő számot. A vonal túlsó végén kedves hang fogadott, és így a távolból is éreztük az illető talpraesettségét. Megnyugtatott, hogy bármi is okozza a gondot, a szerelőik biztosan találnak rá megoldást. Azonnal indulnak is!

Valóban nem kellett sokat várni, és ki is érkeztek a vízszerelés mesterei. Elvezettem őket a probléma helyszínére, ahol már ránézésre is sejtették, mi lehet a gond. Nem haboztak, rögtön nekiálltak a javításnak. A szakértelem, tapasztalat és a profi eszközök triumvirátusa meghozta az eredményt: még aznap teljes mértékig megszűnt a szivárgás, és nem is kellett tartanunk tőle, hogy ezen a ponton újra hiba alakulhat ki.

vízszerelő

Amíg a biztosítónak leadandó számla készült, a vízszerelés csapatvezetőjével folytattam beszélgetést. Szétnéztünk a nyaralóban, és tett néhány felújításra vonatkozó javaslatot, hogy elkerülhessük a jövőben az ilyen helyzeteket. Ebből a beszélgetésből tudtam meg, hogy nem csak ezen a környéken dolgoznak, hanem Budapest egészén és számtalan Pest megyei településen.
A repertoárjukban szerepel többek között a duguláselhárítás, csatornaszerelés, lefolyótisztítás is, valamint a WC-vel vagy fürdőkáddal kapcsolatos gondok, felújítások témájában is kompetensek. Ez remek hír volt, ugyanis a fővárosi lakásunkban pont most tervezünk egy kisebb fürdőszoba felújítást, és még nem találtunk vízszerelő szakembert.

A dolgok végeztével teljesen megnyugodtam. A szerelőktől elbúcsúztam, de előtte hálásan megköszöntem nekik a gyors, hatékony és profi segítséget. A telefonszámukat elmentettem, és nem csak mi szeretnénk velük újra dolgozni, hanem azóta csakis őket ajánlom, hogyha vízszerelésről van szó.

Bár nem a csőtörés volt életem legjobb nyaralós élménye, legalább már tudom, mi a teendő ilyenkor, és kit kell hívjak, ha baj történik!