A turizmushoz is legalább annyi érzék kell, mint egy honlap készítéséhez
Mindig is vonzott az utazás. Ez, már gyerekkorom óta belém volt ültetve, mivel a családommal rengeteget utaztunk. Egyáltalán nem származok tehetős családból, egyszerűen, a szüleim mindig megtalálták a legjobb ajánlatokat. Én is azt veszem észre, hogy általában az elhatározás sokkal fontosabb, mint a pénz. Mivel nagyon olcsón meg lehet oldani álmaink utazásait is, csak oda kell figyelnünk a megfelelő ajánlatokra. Tehát, jártunk a szüleimmel Párizsban, Olaszországban és Erdélyben is. Mindegyik hihetetlen élmény volt, hiszen itt éreztem először azt, hogy milyen más kultúrák is vannak a világban.
A más országokba utazással egyetlen bajom volt csak gyerekként: a szüleim nyelvtudása. Anyukám elvileg tanító néni volt, aki németre is specializálódott, de sajnos néhány helyen nem volt elég az a tananyag, amit a negyedikeseknek leadott. Ekkor jöttem én a képbe, az angoltudásommal. Akkoriban ezt még nem lehetett igazán annak nevezni és emellé még visszahúzódó típus is voltam. Na ehhez az egészhez adjuk még hozzá azt, hogy Franciaországban voltunk, ami hírhedt arról, hogy senki sem beszél szívesen angolul. Így elég sok fejvakarás és kínos jelenet közepette találtuk meg az általunk kiszemelt turistalátványosságokat.
Emlékszem, apukám valamiért megszállottam rajongott az Eiffel toronyért. Mindenképpen látni akarta élőben. Este volt, mikor a keresésére indultunk és teljesen eltévedtünk. Párizs nem az a város, ahol az ember csak előre megy és egy idő után úgyis visszatalál a szállására. Tegyük hozzá, hogy ez az az időszak volt még, amikor a mobilnet fogalma még teljesen idegen dolog volt az emberek számára. Nem volt semmi térképünk, úgyhogy rábíztuk magunkat a szerencsére. A végén teljes kétségbeesésbe torkollott az egész, és üres metróaluljárókat jártunk végig. Végül valahogyan eljutottunk az Eiffel toronyig, onnan pedig már tudtuk, hogy miként lehet visszajutni a szállásunkra. Ettől függetlenül, ez egy felejthetetlen élmény maradt, talán pont az ilyen incidensek miatt.
Az utazást azóta sem hagytam abba, de szerencsére most már felkészültebben látogatok el különböző országokba. Meg persze az sem rossz, hogy jobb lett a nyelvtudásom, úgyhogy már nem kell kézjelekkel megértetnem magamat. Volt azonban egy másik dolog, ami mostanában egészen foglalkoztatott: a honlapom népszerűsítése. Persze tudtam, hogy ezt a munkát nem érdemes egyedül végezni, minden tapasztalat nélkül. Ezért is örültem, mikor megláttam a „Linképítés: Google helyezés a találati lista 1. oldalán” feliratot. Egy Keresőben Első nevű céghez tartozott ez a kiírás, akik, a nevükhöz híven, valóban a keresési találatok elején voltak találhatók. Felkeltette nagyon az érdeklődésemet, hiszen ki ne álmodozna arról, hogy a honlapja legyen az első találat egy bizonyos kulcsszóra.
Mikor rákattintottam a „Linképítés: Google helyezés a találati lista 1. oldalán” kiírásra, még nem tudtam, hogy mit várjak ettől a helytől. Kicsit megnyugtatott, hogy nem csak a keresőoptimalizáláshoz értenek, hanem ahhoz is, hogy miként kell honlapot készíteni. A design teljesen egyedi volt és könnyedén meg lehetett találni mindent az oldalon. A színek sem voltak bántóak és azzal is tisztában voltak, hogy nem szabad elrettenteni a potenciális ügyfeleket, idegesítő reklámokkal. Hiszen, ezeknek hiányában valóban azt érezhetjük, hogy a cég, tényleg a szolgáltatása minőségével akar majd minket meggyőzni, nem pedig olcsó trükkökkel.
Érdekes egyébként, hogy a „Linképítés: Google helyezés a találati lista 1. oldalán” felirat azt sejteti, hogy csak ezzel foglalkoznak. Ez azonban nem így van. A Keresőben Első honlap készítést is vállal, úgyhogy mindenképpen érdemes megnézni, az ehhez a témához tartozó tájékoztatóikat is. Tetszett, hogy ilyen sokoldalúak, illetve, hogy ennyire otthon vannak az internetes világban. Nemsokára megtudtam, hogy ez miért elengedhetetlen.
Sokáig szenvedtem azzal, hogy a honlapom, a keresőnek a harmadik oldalán helyezkedik csak el. Erre biztosan nem fog rákattintani senki. Mikor elkezdtem olvasni a „Linképítés: Google helyezés a találati lista 1. oldalán” részlegen található leírást, végre megérthettem én is, hogy miért történt ez a szerencsétlenség velem. Az internet nem olyan egyszerűen működik, mint, ahogy azt elképzelnénk. Naiv, kezdő honlapos koromban még azt gondoltam, hogy a legfontosabb az, hogy minél többen látogassák az oldalt és akkor biztosan előbbre kerülök. Most azonban, a Keresőben Elsőtől megtudhattam, hogy a legfontosabb az, hogy tudjuk, hogy milyen algoritmusok szerint választja ki a Google azt, hogy éppen ki kapja a kiemelt helyet a keresési találatok között. Ezeket az algoritmusokat természetesen átlag ember nem fogja csak úgy ismerni. Én például még annak sem voltam a tudatában, hogy ezek egyáltalán léteznek, és ekkora befolyással vannak a honlapomra.
Ahhoz, hogy ezeket az algoritmusokat megszelídítsük, egy olyan csapatra van szükségünk, akik már hosszú évek tapasztalatával rendelkeznek ebben a témában. A Keresőben Első szolgáltatása pedig pont ezt kínálta. A tájékoztatót elolvasva rájöttem, hogy mennyi kis dologra kéne odafigyelnem, amik egyenként is rengeteg kutatást igényelnek tőlem. Nekem pedig nem volt erre időm, ha egy sikeres honlapot akarok működtetni. Feltétlenül szükséges tehát, hogy igénybe vegyem a Keresőben Első szolgáltatását.
Tetszett még az is bennük, hogy mennyire átfogóan tájékoztattak ezekről a dolgokról. Egy csomó cég, biztosan inkább arra törekedne, hogy a weboldal készítőt a sötétben tartsa, hogy mindenképpen rájuk kelljen majd hagyatkozni. A Keresőben Első azonban nem él ilyen módszerekkel. Ez pedig nagyon bevált nálam, mivel az őszinteséget tartom az egyik legfontosabb dolognak az üzletben. És sajnos ez egy elég ritka dolog, úgyhogy meg is becsültem.
Volt azonban még egy döntő érv, ami arra vezetett, hogy a Keresőben Első mellett tegyem le a voksomat. A tájékoztatón lefelé görgetve, sorra olvashatunk véleményeket róluk, más oldalak fejeitől. A vélemények mind pozitívak és valóban egy olyan képet festenek le előttünk, amiről minden weboldal készítő álmodik. Ráadásul abban is biztos voltam, hogy ezek a kereskedők nem hazudnak nekem, elvégre miért lenne ez érdekük? Nagy reményekkel kezdtem el keresgélni a Keresőben Első telefonszámát.
Ez azonban nem bizonyult túl hosszú keresésnek, mivel rögtön ki volt írva az oldal tetején. Ennek is nagyon örültem, hiszen ezzel is csak azt éreztették, hogy törődnek velünk és fontos számukra a kényelmünk. Tárcsáztam a számot, és a legnagyobb meglepetésemre, szinte azonnal felvették. Nem gondoltam volna, hogy ennyire simán fog menni az ügyintézés. Ez annak is volt köszönhető, hogy az ügyintéző, akivel beszéltem, nagyon kedves és segítőkész volt. Régen volt már, hogy ennyire azt éreztették velem, hogy fontos vagyok és számít az, hogy mit gondolok róluk. Megbeszéltük, hogy körülbelül mi lenne az elképzelésem és az ügyintéző biztosított arról, hogy ezt meg is tudják valósítani. Nem telt el ezután sok idő, és a honlapom már tényleg az első volt a keresési listában.