Mióta új fagylaltgépet vettem, a cukrászdám vonzza a turistákat
A legtöbb ember számára a nyár egyenlő a pihenéssel, utazással és feltöltődéssel, számomra azonban ez az időszak valami egészen mást jelent. Nekem ilyenkor esélyem sincs kiélvezni a jó időt, ugyanis a nyár az én esetemben kemény munkával telik.
Néhány évvel ezelőtt vásároltam egy kis cukrászdát egy Balaton-parti üdülővárosban, ami egyet jelent azzal, hogy a nyári szezon minden napját a pult mögött töltöm, és a betévedő turistákat szolgálom ki. Félreértés ne essék, én ezt egyáltalán nem teherként fogom fel, hanem sokkal inkább szórakozásként.
Mióta megszereztem a cukrász végzettségemet, arról álmodoztam, hogy egyszer a saját cukrászdámat üzemeltethetem. Most, hogy ezt a célomat megvalósítottam, nem is lehetnék boldogabb. Örömömet lelem abban, hogy újabb és újabb recepteket próbálhatok ki, egész nap édességeket készíthetek és kedves embereket ismerhetek meg a vendégeim személyében.
A vendéglátóipari munkának azonban természetesen megvannak a maga hátulütői, ahogy azt bizonyára sokan tudják. Nagy problémát jelenthet például, ha hirtelen visszaesik a vendégek száma különféle okokból kifolyólag. Én magam is átéltem már efféle nehezebb időszakokat, amikor konkurens cukrászda nyílt a környéken, de szerencsére hamar megtaláltam a megoldást.
Ezen a nyáron úgy döntöttem, hogy az eddig megtermelt profitot arra fogom felhasználni, hogy magasabb színvonalú szolgáltatásokat tudjak nyújtani, és ezáltal is növeljem a cukrászda forgalmát. Kicsinosítottam az üzlethelyiséget, és beruháztam néhány új konyhai gépre is, amelyek nagyban hozzájárultak a sütemények és fagylaltok elkészítési folyamatának felgyorsításához, illetve a minőségük javításához is.
Nagyon fontosnak tartom, hogy korszerű, praktikus és megbízható konyhai eszközöket használjak a cukrászdában, ugyanis ezek nélkül lehetetlenség volna minőségi termékeket előállítani. Szerencsére a legjobbkor találtam rá az rdealer.hu oldalra, amelynek a kínálata minden igényemet kielégítette kis- és nagygépek terén is.
Mióta az rdealer.hu-ról rendelt eszközöket használom, újra egyre több turistát vonz a cukrászdám, és én magam is érzem a minőségbeli változást. Ha valakit érdekel, mitől is olyan különleges ez a cég, az csak olvasson tovább, mert most elárulom. Íme a Dealer – Gastro & Ice Dealer!
Vendéglátóipari gépek hatalmas választéka az rdealer.hu oldalon
Amikor először tévedtem az rdealer.hu webshopba, első dolgom volt utánanézni a céggel kapcsolatos alapvető információknak. Az oldalon található rövid leírásból tudtam meg, hogy ez valójában egy családi vállalkozás, ami számomra azonnal szimpatikussá tette őket. Hát még amikor kiderült, hogy magas minőségű, olasz gépeket árulnak vendéglátóipari használatra. Azonnal tudtam, hogy a lehető legjobb helyen járok, ha megbízható konyhai felszereléseket keresek.
Különösen lenyűgözött az, hogy milyen hatalmas választékkal rendelkezik ez az oldal kis- és nagygépek terén is, ezáltal lehetővé téve a vásárlói számára, hogy egy helyen szerezzenek be minden szükséges eszközt. A rdealer.hu-n mindent megtaláltam, amit kerestem. Fagylaltgép, kávéfőző, robotgép – mindez fellelhető a webshop kínálatában, hogy csak néhányat említsek az itt elérhető termékek közül.
Dealer – Gastro & Ice Dealer – de mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy legyen szó ételek és italok előállításáról, vagy éppen azok hűtéséről, az rdealer.hu minden esetben a lehető legjobb választás. Vessünk csak egy pillantást az oldalon elérhető termékkategóriákra, és máris egyértelművé válik, hogy miért lelkesedem ennyire ezért a webáruházért!
Az előkészítéstől a csomagolásig – a munka minden fázisában számíthatunk az rdealer.hu-ra
Bizonyára mindenki, aki a vendéglátásban dolgozik, szembesült már azzal a problémával, hogy az előkészítés milyen hosszadalmas folyamat az ételek és italok előállítása során, azonban az rdealer.hu eszközei nagyban megkönnyíthetik a helyzetünket.
Ez a webáruház megannyi hasznos előkészítő gépet kínál eladásra, amelyek hű társaink lehetnek a konyhában, és felgyorsíthatják az étel-, illetve italkészítési folyamatokat, ezáltal hozzájárulva vállalkozásunk felfuttatásához.
Az rdealer.hu kínálatában találkozhatunk aprítógépekkel, pucolókkal, turmixgépekkel, botmixerekkel, gyümölcscentrifugákkal, de még szeletelőgépekkel is.
Sőt, nemcsak az előkészítés, de a csomagolás tekintetében is számíthatunk a Dealer – Gastro & Ice Dealer termékeire. Ha ugyanis a lap tetején található menüben a “Csomagolástechnika” gombra kattintunk, számos tálcazáró és vákuumcsomagoló gépet fedezhetünk fel, amelyekbe szintén érdemes lehet befektetni.
Hűsítő segítség – gépek, amelyek jól jönnek a nyári melegben
Én mint cukrászdatulajdonos, természetesen a fagylaltgépek, jégkásakészítők és hűtőberendezések iránt érdeklődőm leginkább, amelyek mindegyike fellelhető az rdealer.hu termékei között. Ezek a gépek elengedhetetlen kellékek minden fagylaltárus számára, de bármilyen vendéglátóipari egység konyhájának hasznos elemei lehetnek, így mindenképpen megéri vetni rájuk egy pillantást ebben a webshopban.
Amennyiben a menüben a “Fagylaltgépek” kategóriát választjuk, az oldal azonnal kilistáz nekünk számos terméket, köztük fagylaltfőzőkkel, jégkásagépekkel, fagylaltvitrinekkel és egyéb kiegészítőkkel. Ha valaki éppen most tervez fagylaltozót nyitni vagy csak felújítaná a már befutott üzletét, annak csak javasolni tudom, hogy a szükséges eszközök beszerzéséhez forduljon a Dealer – Gastro & Ice Dealer oldalához.
Ami pedig a hűtés-fagyasztás témakörét illeti, az rdealer.hu e tekintetben sem okoz csalódást, ugyanis számtalan fagyasztóval, italhűtővel, bárpulttal, pékipari hűtővel, csemegevitrinnel és süteményes hűtővel tudnak szolgálni vásárlóik számára.
Sütés, főzés, mosogatás – minden konyhai munkát megkönnyít az rdealer.hu
Ha szóba kerül a vendéglátóipar, az embereknek általában a sütés-főzés jut eszébe, ami nem is véletlen – az rdealer.hu webáruházban is hatalmas választékkal találhatjuk szembe magunkat ebben a termékkategóriában.
Minden étteremnek, kávézónak és cukrászdának szüksége van tűzhelyre és sütőre, bizonyos esetekben pedig fritőzre, kuktára, grillsütőre vagy éppen tésztafőzőre is, amelyeknek mindegyike beszerezhető a Dealer – Gastro & Ice Dealer kínálatából.
Nem is gondolnánk, milyen sokféle eszköz áll rendelkezésünkre ebben a kategóriában, pedig igaz. Nemcsak egyszerű tűzhelyeket és sütőket vásárolhatunk, hanem lehetőségünk van beszerezni lángossütőket, pizzakemencéket, indukciós tűzhelyeket, melegentartókat, de még wok sütőket is.
Ez a lista azonban nem teljes, ennél jóval szélesebb körű választékot biztosít látogatói számára az rdealer.hu oldala. Már csak ezért is megéri a webáruházra kattintani és szétnézni a megannyi terméktípus között.
Ahol sütés-főzés folyik, ott bizony nem kerülhető el a mosogatás sem, és ezt a Dealer – Gastro & Ice Dealer csapata is tudja, éppen ezért kínálnak eladásra számos mosogatási eszközt is. Az oldalról vásárolhatunk mosogatógépet, pohármosót, tányérmosót, de vegyszereket is. Ebből is látszik, hogy itt valóban mindent egy helyen szerezhetünk be.
Számomra ez a tökéletes webshop
Amikor megkérdezik tőlem, hogy miért vagyok ennyire elkötelezett az rdealer.hu mellett, általában ódákat zengek a hatalmas választékról, amelyről egészen eddig beszéltem, azonban nemcsak ez teszi ezt az oldalt a kedvenc webáruházammá.
A Dealer – Gastro & Ice Dealer egy felhasználóbarát webshop, ahol minden vendéglátós gyorsan, egyszerűen és megfizethető áron tudja beszerezni a konyhai gépeit.
Mivel az oldalon lehetőség van új, illetve használt termékek közül is válogatni, a kisebb költségvetéssel rendelkező üzletek számára is elérhetővé válnak a minőségi olasz gépek, amelyeket az rdealer.hu árul. Külön segítség, hogy a termékek nézegetése során a szűrőrendszernek köszönhetően beállítható az árkategória is, így biztosan az igényeinknek megfelelő gépek közül tudunk válogatni.
Mindez, azt hiszem, megmagyarázza, hogy miért választottam a cukrászdám felújítása során a Dealer – Gastro & Ice Dealer termékeit, amelyeket mindenki másnak is csak ajánlani tudok.