Autóápolás felsőfokon

Mi sem lehet annál bosszantóbb, mint amikor a jól megérdemelt nyaralásod alatt azzal pepecselsz, hogy lemosd az autóüveged, mert semmit nem látsz az úton a viharban…

Velem épp ez történt a múltkor, és megmondom őszintén, jó pár nem túl szép szó elhagyta a számat, amikor rájöttem, hogy nincs nálam a megfelelő ablakmosó folyadék. A Mátrába mentünk nyaralni, hegyi levegőt szívni, de arra nem gondoltunk, hogy olyan borzasztó időt fogunk ki, mint amilyenben részünk volt. Az égen akkora villámokat láttunk, mint soha, mindent beborítottak a sűrű, sötét felhők, amelyek között egy-egy villámlás óriási erővel és hirtelenséggel világította be a tájat. Mind e mellé mondanom sem kell, borzasztó, sűrű zápor, szó szerint úgy éreztem, mintha égszakadás, földindulás vett volna körül. A heves szélvihar csak úgy dobálta a leveleket, bogarakat, piszkot felénk, és természetesen nem keveset kapott az ablaküveg sem.

Mire fedett helyre értünk, gondoltam, letakarítom gyorsan az üveget, mert így nem lehet tovább indulni. Ekkor vettem észre, hogy elfogyott az ablakmosó folyadék… Én viszont elég háklis vagyok arra, hogy minden rendezett legyen körülöttem, így nem volt más választásom, el kellett indulnom és egy autósbolt után néznem, ahol vehetnék ablakmosó folyadékot. Szerencsére a környéken találtam egy boltot, ahol a helyi viszonyokhoz képest egész szép választékot találtam a különféle autóápoló termékekből. Végül egy Sonax szélvédőmosó mellett döntöttem, és annyira bevált, hogy azóta sem használok mást, csak és kizárólag Sonax termékeket.

Később utánajártam, mi is adja a Sonax termékek esszenciáját, miért vált be ennyire nekem is, és nagyon meggyőző információkra találtam. A Sonax német gyártmány, német területen első az autóápoló termékek családjában. A német kollégák nem is választanak mást, mint Sonaxot, erre esküsznek igazán. A márka aztán világszerte elterjedt és egyre nagyobb népszerűségre tett szert, ma már mindenhol a felső kategóriás, prémium termékcsaládok polcain jelenik meg. Még azt is megtudtam, hogy az autó- és motorsport szakmában brillírozó vezetők is örömmel vállalják el a Sonax termékek reklámozását, mert bíznak a márkában – márpedig, ha nekik jó szolgálatot tesznek a termékek, miért ne használhatnám én is? Nem csoda, hogy meg vagyok vele elégedve!

A szélvédőmosójuk egyébként egyszerűen csodálatos. Készkevert, épp a nyári időszak megpróbáltatásaira állították elő, hogy az olyan bajba jutott turistákon segítsenek, mint amilyen én is vagyok. Kipróbáltam, és azt kell mondjam, amíg a legtöbb hasonló tisztító folyadéknál sokat bajlódtam azzal, hogy többszöri tisztítás után is foltos marad az ablaküveg, vagy csíkosan szárad meg a folyadék, addig a Sonax szélvédőmosónál semmi ilyesmivel nem találkoztam! Még a makacs szennyeződéseket is sikerült vele eltávolítanom, pedig ahogy írtam, az erős szél szinte mindent felvert az útról, ami csak az útjába állt – és persze ennek a nagy része az én szélvédőmön landolt, pechemre. A felhasználása is igen könnyű: 1:1 arányban kell keverni vízzel, és kész is. Ráadásul nem csak az ablaküvegre, de a fényszóróra is használható, sem a fényezésben, sem a gumi vagy műanyag felületekben nem tesz kárt, és (mert ez is lényeges szempont, akár hiszitek, akár nem) az illata is fantasztikus!

Az eredmény: makulátlan, tiszta ablaküveg, és egy nagyon élvezetes nyaralás! Hazaérve kicsit jobban utána néztem a Sonax autóápolóknak, és nagy örömömre azt vettem észre, hogy a hétköznapi felhasználó minden igényét kielégítik. Gyakorlatilag minden kapható, amire szükségem van. A nyári szélvédőmosó mellé gyorsan be is szereztem egy rovareltávolító spray-t, egy üvegtisztítót, és egy autóápoló szivacsot is.

Mielőtt ezt megtettem volna, természetesen nem állhattam meg, hogy ne csekkoljam valamelyik ismerősömmel, aki használt már ilyen terméket, mennyire tartja megbízhatónak. Kiderült, hogy az egyik haverom hobbi autóversenyző, és ő is használja a Sonax autóápolókat, így gyorsan ráírtam, mit gondol róluk, mennyire elégedett velük. Azt mondta, az ő legnagyobb problémája a verseny során felverődő kosz, kátrány, rengeteg bogár is fennakad a kasztnin. Így minden verseny előtt, és a versenyek után a fotózásokhoz, alaposan le kell takarítania az autót. Haverom azt mondta, ő kizárólag Sonax autóápolási termékeket használ, ezzel fényezi újra az autót, ő is ezzel tisztítja az ablaküveget, de a gumiabroncsok tisztításához is jó szívvel ajánlja a Sonaxot.

Jobban utánanéztem, és kezdem felfedezni a termékcsaládot: a bogár-rovar eltávolítójuk egyenesen szenzációs, pillanatok alatt eltávolítja a szennyeződéseket, és használat után szinte lehetetlen megmondani, hogy volt az autón a tisztítás előtt bármi, amit el kellett tüntetni! Barátom tanácsára a felni- és abroncs tisztítójukat is kipróbáltam, és ugyan én nem versenyzésre használom az autómat, egyszerű, hétköznapi igénybevételhez is tökéletesek a termékek. Amit még nagyon szeretek, hogy a gumi és műanyag felületeken túl az autó belső területére is találok ápoló- és tisztítószereket, így szövetet, kárpitot. bőrt, mindent tisztíthatok, amit csak el tudok képzelni! Nekem nagyon bevált, ti is kipróbáljátok?