Ezzel a szervizzel nem foghatsz mellé
Nem csodálkozom, hogy a húgom a turizmus területén tanult tovább. Már gyerekkora óta könnyen teremt kapcsolatokat, nagyon talpraesett, és mindig is érdekelték más kultúrák és az utazás. Hiába én vagyok az idősebb, sok helyzetben számíthattam a magabiztosságára, bátor kiállására, miközben egy nagyon kedves nőről van szó, aki sosem flegma vagy udvariatlan másokkal. Ráadásul bármilyen témáról nagyon izgalmasan tud beszélni, egy élmény hallgatni őt. Hát csoda, hogy idegenvezető lett belőle?! Nagyon büszke vagyok rá. Azóta már voltunk is olyan utazáson, ahol ő dolgozott éppen, és jó érzés volt élesben is látni őt. Úgy vettem észre, hogy a turisták is jól érezték magukat a közelében, a fakultatív programok érdekesek és sokszínűek voltak, és húgom mindig igyekezett éreztetni, hogy bármikor számíthatnak a segítségére. De vannak kemény helyzetek is – ezt elmondás alapján tudom. Volt már olyan eset, ahol a húgom gyors reakciójának (is) volt köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj egy rosszullétből. Tudta, hogy nincs értelme várakozni, amint kiderült a baj, autóba pattant az ügyféllel, és azonnal a legközelebbi kórházba szállította. Az orvosok mondták, hogy ez volt a lehető legjobb döntés, ugyanis le is állhatott volna a beteg szíve. A családdal azóta is tartja a kapcsolatot, szerencsére a vendég teljesen felépült, és azóta már ismét utaztak tesómmal „közösen”.
Amikor éppen itthon van tesókám, gyakran aktuális nála az iphone akkumulátor cseréje. Ne csodálkozzunk a dolgon, ha valakinek ez a munkaeszköze – még jó, hogy ismerünk egy valódi gyorsszervizt, ahová mindig nyugodt szívvel fordulhat. Ez a szerviz nem más, mint az Lcd fix. Ha még nem hallottál róluk, akkor érdemes lehet megjegyezni a nevüket, vagy weboldaluk címét, az lcdfix.hu-t elmenteni a kedvencek közé. Ugyanis ez valójában egy márkafüggetlen szerviz, így nem csak „almás” készülékkel lehet hozzájuk fordulni. Már csak ezért is megéri az online felületükre kattintani, mert ott nem csak a vállalt brandek listája található meg, de a mobilokon kívüli eszközök sora is. Ne csüggedj tehát, ha éppen a tableted vagy akár a konzolod, kontrollered háza táját üti fel a fejét egy adott probléma, inkább nézz utána a honlapon, hogy az Lcd fix tudja-e orvosolni! A sok, készleten tartott alkatrész miatt egészen komoly esély van rá, hogy igen. Noha leginkább a telefonokról ismertek véleményem szerint, más téren sincs okuk a szégyenkezésre. Azt is fontosnak tartom kiemelni, hogy ők nem pusztán szervizeléssel foglalkoznak. Ha már használt mobilok: forgalmaznak is ilyen készülékeket, és fel is vásárolják őket. Úgyhogy ha abban gondolkozunk, hogy szeretnénk értékesíteni egy olyan telefont, amire már nincs szükségünk, akkor is nyugodt szívvel fordulhatunk hozzájuk. Felújított, eladásra kínált termékeik között még szét is tudunk nézni online, tehát ha szívesen vásárolnánk teljesen jó állapotban lévő, de használt készülékeket – az újonnan elérhető árnál természetesen jóval kedvezőbben –, akkor szintén eszünkbe juthat az Lcd fix, mint opció.
Az Lcd fixnek mondhatni, gyerekjáték az iphone akkumulátor cseréje, legalábbis én így képzelem – ugyanis nagy tapasztalattal bírnak a szervizelést illetően, és alkatrészeiket is nagy ügygonddal, szakértő szemmel válogatják össze. A tesóm egy korrekt üzletnek írja le őket, akik mindig gyors munkát végeznek, és ami fontos, hogy ez nem megy az alapos munka rovására. Az Lcd fix Budapesten található, két helyen várják az ügyfeleket, ráadásul egész baráti nyitvatartási idővel. A javítást a helyszínen megvárhatjuk, akár vásárolhatunk is, amíg a szerviz elkészül, jellemzően egy órán belül, de ez lehet sokkal kevesebb is. Nem kell megválnunk imádott készülékünktől, ami nagy előny.

Emellett ki ne szeretné, ha az iphone akkumulátor cseréje biztos kezek között történne, és nem kellene kiadni rá egy kisebb vagyont? Ha nem a minőségi munkán szeretnél spórolni, de nem szeretnéd a fél fizetésed a szervizben hagyni, akkor válaszd az Lcd fixet. Akár az Allee-ban, akár a Duna Plazaban található üzletükben kérsz segítséget, biztos lehetsz benne, hogy profi kiszolgálásban lesz részed. Telefonod meghálálja a törődést és a minőségi alkatrészeket, ráadásul az Lcd fix által vállalt garanciával kockázattól mentesen élhetsz a kínálkozó lehetőséggel. Ha tetszik, amit az előbbiekben olvastál, akkor – bár remélhetőleg nem kerül rá sor, de ugye az ördög nem alszik – a meghibásodás után fordulj bátran készülékeddel az Lcd fix szuper csapatához, ők biztosan tudni fogják, mi a megoldás, és hamar vissza is kaphatod megújított eszközödet.